2010. június 7., hétfő

Szörny csapat/The Monster Squad (1987)HunDub


Szörny csapat/The Monster Squad (1987)

Ritka a jó ifjúsági kalandfilm, amely ügyesen keveri a horrorfilmes összetevőket a gyermekfilmek elemeivel. Amennyiben ilyesmire vágyunk, nagyjából ott a Kincsvadászok (The Goonies), és kábé ennyi. Az Elveszett fiúk már egy egészen más tészta, bár az alap hasonló, az mégis inkább tinivígjáték, egy vámpíros horrorral keverve. Tényleg ennyi? Nem, legalábbis ha a minőségi darabokat nézzük, mindenképpen van még egy kötelezőnek mondható mozi, méghozzá a Borzalmak éjszakája (Night of the Creeps) rendezőjének második egész estés mókája, a Szörny csapat.

Mintegy száz évvel a nyolcvanas évek előtt Drakula rémtetteinek Van Helsing vet véget, ezzel megakadályozva a sötét úr terveit a világ elfoglalását illetően. Ám miközben a vámpírvadász hamarosan megszűnik létezni, a sötétség hercege visszatér a „jelenben”, hogy befejezze megkezdett munkáját, és ezzel az éjszaka lényeit rászabadítsa Földünkre. Ebben segítségére van a felélesztett múmia, a farkasember, a Fekete lagúna szörnye (Gillman), valamint Frankenstein teremtménye – céljuk Van Helsing naplójának megszerzése, valamint a végső győzelemhez szükséges ereklye begyűjtése. A probléma forrása, hogy utóbbi el lett rejtve, míg előbbi pedig pár film- és szörnyrajongó kisfiú birtokában van, akik magukat Szörny csapatnak hívják, mivel felesküdtek rá, hogy ha vannak valódi szörnyetegek, azoknak borzalmas tetteitől mindenképpen megmentik világukat.

Fred Dekker már a Borzalmak éjszakájával is bizonyította horrorfilmes rajongását (slasherek, zombifilmek, inváziós sci-fi-horrorok), ám amit a Szörny csapatba szuszakolt bele, az már önmagában kiérdemel egy DarkSide-díjat (persze a harmadik Robotzsaruról se feledkezzünk meg – nem is értem, hogy nem vált ünnepelt direktorrá az úriember). Nem elég, hogy magukkal a szörnyekkel a klasszikus Universal szörnyfilmek előtt tiszteleg, de egy-egy jelenettel egyértelmű utalásokat tesz, a srácok „főhadiszállásának” falai pedig teli vannak kultikus horrorfilmek posztereivel. Ez az a rajongás, amely hiányzik a legtöbb mai horrorfilmből – hiába ifjúsági film a Squad, mégis több fanatikusság és filmszeretet van benne, mint az utóbbi egy év horrorfilmjeinek ötven százalékában összesen, ezzel bizonyítva, hogy a jó horror nem üzlet, nem költségvetés, hanem szimplán csak megfelelő odaadás.

A ritmus feszes, több mint megfelelő, a dialógusok a helyükön vannak, ahogy a filmrajongó kisfiúk is (bár legtöbbjük nem futott be túl nagy karriert) – van itt humor, kikacsintás bőven, és közben még némi ijesztgetésre is jutott idő és hely. A beállítások és díszletek, illetve a történések nem hagynak kétséget – kisfiúk ide vagy oda, meseszerű előadást leszámítva ez egy profi rémisztgetés. Ugyan a Monster Squad csak tíz-tizenöt éves kor alatt éri el a rémületkeltési célját, azon ritka esetről beszélünk, amely ezen korosztályok felett már elveszti ugyan borzongatási esélyeit, ettől függetlenül a matuzsálemi korig ugyanolyan szórakoztatónak bizonyul, mint korábban, ráadásul kiváló táptalajnak is mondható, hiszen a Dracula 2000 például egészében lenyúlta a fővámpír repülőgépes színpadra lépését.

A szörnyek remekül néznek ki (köszönet értük az elhunyt Stan Winstonnak), a speciális effektek tökéletesek (bár a nyitány dróton rángatott denevérjei mókásak, de ezek is csak a hangulatkeltést szolgálják), a színészek megfelelőek a szerepeikre (ne feledkezzünk meg ifjabbik Tom „Gillman” Woodruff-ról, aki nem csak speciális effektesként adott rengeteg szörnynek életet, de színészként is olyan alakok bőrébe bújt már, mint a Pumpkinhead, egy-egy Alien, vagy éppen Goro a Mortal Kombatból), a zene kiváló alapot szolgál a képekhez stb-stb.

Ami kifejezetten vonzóerő még, az a tényleg pazarul működő humor. Némi fricska, nem kevés nosztalgiázás, és helyzetpoénok, mint mondjuk akkor, amikor egy apuka a rémüldöző kisfiát próbálja nyugtatni, ám ő nem tud arról, amit mi egyértelműen látunk – a múmia bezony létezik, sőt ott pantomimozik mögötte a szekrényben.


Letöltés:
http://www.megaupload.com/?d=9VJUG071
http://www.megaupload.com/?d=B6Y9AZYZ

Jelszó:
http://baddreams-pistolero.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése